Ez itt most a reklám helye, mert a témában 100%-ig érintett vagyok.
Egy projekt kapcsán (TÁMOP 3.2.11 Életmódszertár) új oktatási-múzeumpedagógiai programokat kellett kidolgozni, én pedig ez alkalommal arra gondoltam, hogy immár ne csak a gyűjtőkör, a múzeumi gyűjtemények, a kapcsolódó tudományterületek határozzák meg, milyen foglalkozások kerülnek kidolgozásra, hanem az adott helyszínből kiindulva olyan épület-, hely-, társadalom és életmódtörténeti órák szülessenek, amelyek minden korosztály számára érdekesek, tudnak újat mondani, és akár személyes élményeivel maga a látogató is gazdagíthatja a saját látogatását.
Hivatalosan egyelőre még csak két korosztály számára tartottam meg ezeket a foglalkozásokat: alsósoknak és középiskolásoknak, de gyakorlatilag többször végigvezettem az épületen érdeklődő felnőtteket, kollégákat, ismerősöket is, tehát mondhatni több célcsoportot is érdekel az épület és az a mögöttes mondanivaló, amit ilyenkor elmesélek.
A címnek megfelelően tényleg bejárjuk az épületet pincétől a padlásig, s utunkat a társadalmi ranglétra is meghatározza.
Először az udvaron ismertetem meg a látogatókkal az épület rövid történetét, mert ott vehető ki leginkább a könyvtár és levéltár furcsa L alakja. Tulajdonképpen két külön épületről beszélünk, amelyek két külön telken néhány év eltérésével épültek fel 1925-27 között. Az építési engedélyt igen hamar megkapta az építtető, Kormos Ilona orfeumi színésznő, ami azzal magyarázható, hogy az I. világháború után a migrációjelentősen megnövekedett, lakáshiány lépett fel, és az állam támogatással ösztönözte a bérlakások építőit. Így Kormos Ilonát is, aki először a bérlakásoknak szánt épületet építette meg - amely egyrészt ma is bérlakásokat tartalmaz, másrészt a Semmelweis Orvostörténeti Levéltárat, majd a saját kényelmére egy csodálatos palotát, amely ma a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárnak ad otthon.
Az épület külsejében nem tükrözi azt a pompát, amit belülről lát a látogató, főleg mert sajnálatos módon az utcai főhomlokzatot ezidáig nem volt alkalom és lehetőség renoválni. Pedig egy neobarokk palotáról van szó, amely az 1920-as években már kissé avíttnak mondható, inkább előkelősködő, mint divatos. Tervezője Gyenes Lajos volt, sok környékbeli villa építője, kivitelezője Robelly Aladár, aki több helyen is otthagyta névjegyét - R betűit - az épületben.
A földszintet járjuk be először, azt a részt, amely a gazdasági-kiszolgáló funkciókat foglalta magában: konyha, kamrák, portás szobája, a szakácsnő és a cselédlányok szobája. Ezek a helyiségek lehetőséget adnak arra, hogy az I. világháború utáni városi lakosság jelentős részét kitevő munkásság mindennapjait is megismerhessük egy kicsit. Természetesen dolgozni egy gyárban vagy szolgálni egy palotában más munkakörülményeket és más életminőséget is jelentett. De megtapasztalva a szűkös cselédszobákat kézzel foghatóvá válnak a majd' 100 éves társadalmi különbségek.
A pince és a garázs építészettörténeti szemmel nézve érdekes, hiszen a funkciók elosztása annyira ésszerű és egyértelmű, hogy sok mai építész, új építésű lakóházak tervezői mintát vehetnének innen. Igazán izgalmas egy-egy korabeli újítást felfedezni, úgy mint pl. a szerelőaknát a garázsban vagy az ételliftet a konyhában.
Ezután a nagypolgári, főúri elit szemszögéből nézve ismerjük meg a bejáratot, a lépcsőházat és az első emeletet, magát a reprezentatív szférát. Sokkal díszesebb belsőt látunk, növénymintás stukkókat, aranyozott kristály csillárokat és falikarokat, igényesen megmunkált kilincseket, márványborítást, nagy tereket, mind-mind a pompa és gazdagság bizonyítékául.
A látogatás úgy izgalmas, ha a korabeli épület alaprajzokkal megyünk végig, mivel így jobban beleéljük magunkat a korba. Egyedül a földszintnek nincs meg az alaprajza, ott mindig ki kell találniuk a látogatóknak a szobák és helyiségek funkcióit.
A bejárat melletti
