2012. augusztus 6., hétfő

Ki a városból - Brugge és Oostende

Ilyen elviselhetetlen napokon, mint amilyenek mostanában próbára tesznek minket, nem a trópusokra és napsütötte tájakra, hanem a hűvösebb északi vidékekre vágyom.
Így megragadom az alkalmat, és leírom azt a kitérőt, amit véleményem szerint mindenképp érdemes megtenni, ha Brüsszelben járunk.
Idén június végén voltunk az EU fővárosában, ahol összesen három napot töltöttünk el, így jutott idő erre a kis félnapos kirándulásra, ami azért bővíthető, ha több időnk van.

A Gare du Midi-ről indul a vonat óránként, félóránként Brugge-be, és kb. egy óra a menetidő. Hétvégén azért érdemes menni, mert weekend jeggyel egy szakaszra 50%-os kedvezményt élvezhetünk, viszont vigyázzunk, mert nem lehet megszakítani az utat. Mi ezért 3 jegyet vettünk a tkp. retúr utunkra: Brüsszel-Brugge, Brugge-Oostende, Oostende-Brüsszel. A vonatok tiszták és rendezettek, nem úgy, mint Vallóniában.
Viszont azért nem érdemes hétvégén menni, mert szinte tömegnyomor van Brugge-ben. Első alkalommal, mikor ott jártam, hétköznap voltunk, így nagyon megragadott a hely hangulata, most viszont túlzsúfoltnak éreztem, volt, ahol szinte tülekedtek az utcán.

Nem tudok részletes leírást adni a városkáról, mert mi sem útikönyvekkel felszerelkezve vágtunk neki az útnak, hanem inkább a benyomást írom le, ami nagyon-nagyon pozitív volt.
Brugge, Észak Velencéje - Szentpétervár, Amszterdam, Stockholm, stb. mellett - Flandria egyik legjelentősebb, leggazdagabb, kulturális örökségekben bővelkedő városa, s belvárosa a az UNESCO világörökség része.
A pályaudvarára azt mondanám, hogy Bauhaus stílusú, ha lenne ilyen Belgiumban. A belvárosig kb. 15-20 perces sétával jutunk az egyik főutcán, ahonnan érdemes letérni ilyen házacskák miatt:



Ha van időnk és kedvünk, érdemes tudatosan várost nézni, azaz felkeresni azokat a nevezetességeket, amik nem feltétlenül akadnak utunkba: a Bruggemuseum-ot, amely 11 különböző múzeumot foglal magába a város több pontján, a flamand és belga festészetet bemutató és kb. 600 évet összefoglaló Groeningemuseum-ot, a 18. századi Koele-wei és Sint Janshuis malmokat, a Gruuthuse Museum-ot, ami egy gazdag kereskedő család lakhelye volt, de van még itt csokoládé, gyémánt és sörfőzde múzeum is - amik persze üzletként is funkcionálnak.




Viszont semmikép se hagyjuk ki a főteret és a csatornákat, mert az ember ettől érzi szinte úgy, hogy egy tündéri helyen jár, ahol mézeskalácsból vannak a házak.






Ami szintén nem sok helyen látható, csak itt, az a beginázs, azaz a begina-udvar, nem messze a belvárostól.
A beginákról tévesen azt tartják, hogy női világi szerzetesek, ám ők nem tettek szerzetesi fogadalmat, csak hasonló vallási közösségben éltek, önállóak és egymástól függetlenek voltak, nem álltak a pápa vagy püspök fennhatósága alatt. Önfenntartóak voltak,a napi imádság és liturgia mellett olyan kézműves tevékenységet folytattak, mint csipkeverés és szövés, emellett betegeket ápoltak, szegényeket gondoztak.
A 13. században született ez a vallásos mozgalom, de a 16. századra szép lassan be kellett tagozódniuk más rendekbe. Nemcsak Németalföldön működtek, Magyarországon is megtelepedtek, több forrás bizonyítja jelenlétüket, mint amikor pl. Margit boldoggá avatásakor jelentkeztek tanúknak.
Mi nem láttunk beginát, de bementünk az udvarukba, ahol illik csendben és feltűnés nélkül viselkedni, hogy ne zavarjuk meg az életüket.





Brugge-ben el lehet bolyongani pár órát, de akár egy egész napot is. Ha viszont egy kis plusz mozgásra is vágyunk, akkor üljünk fel a tengerpartra tartó vonatra, utazzunk 20 percet, szálljunk le Oostende-ben. A városi park szélén keressük meg a város által működtetett biciklikölcsönzőt, ahol csak a személyinket kell bemutatni, és béreljünk ki este 7-ig egy bringát, hogy végigtekerjünk  a parton. Nekünk akkora élmény volt, olyan izgalmassá tette a napunkat!
Miután megnéztük a város gótikus székesegyházát és átvergődtünk a sétáló utcán, Nyugat felé Middelkerke irányába indultunk a tengerparti promenádon. Az Északi-tenger partszakasza nem túl izgalmas, valójában egy végtelen sétány, ami mellett a villamos sínek is futnak, de a part mellett 10-20 méterre olyan dűnék emelkednek, amelyek még ma is II. világháborús német harcállásokat rejtenek. Nem derült ki számunkra, hogy egy szabadtéri múzeum rejtőzködik-e e a dűnék között, sajnos nem volt időnk felfedezni, csak visszagurultunk a városba, miután a parton elfogyasztottuk a jól megérdemelt gofrit és ízesített söreinket.









2012. augusztus 1., szerda

Nippon magyar szemmel

Két ismerősöm és jó barátom lezárt egy szakaszt az életében, és végleg elköltöztek Japánba.
A fiú az általános iskolában volt osztálytársam, míg a japán feleségét németre tanítottam. Az új élményekről és életükről olvashatunk az alábbi linken.

A középtávú terveinkben szerepel, hogy meglátogatjuk őket, addig is felteszem azt a képet, amit a lány díszített egy verssel.


Ez az úgynevezett iroha dal, ami azért érdekes, mert az összes hiragana szótag csak egyszer szerepel benne, így tehát a tanulni vágyók is előszeretettel olvassák és használják.
A vers maga az elmúlásról, a dolgok mulandóságáról szól, arról, hogy semmi sem örök és minden véget ér. Szomorú témája van, de az élet már csak ilyen.

2012. július 16., hétfő

Amikor megszálltak minket a gyerekek - Múzeumi tábor 2012

Igazán sűrű és izgalmas, programokban és tennivalókban bővelkedő egy hetet töltöttünk el kolléganőmmel, mivel 12 gyerkőc számára tartottunk múzeumi tábort.

Immár második alkalommal szerveztem egy hetes tábort, két éve azért, mert egy TÁMOP pályázatban vállaltuk, idén pedig mert volt rá igény. Minden nap 9.00-től 16.00-ig tartottunk foglalkozásokat a különböző helyekről érkezett, kissé eltérő korcsoportú gyerekek számára. Két elsős, nyolc 10-12 éves és két 14 éves igényeit kellett összehangolnom és élvezetes egy hetet kitalálnom.

A tábor programjainak összeállításakor a tudományágat, azaz az orvostörténetet igyekeztem minél több szempontból megközelíteni és megismertetni a résztvevőkkel, így a tematika mind az állandó, mind az időszaki kiállításhoz kapcsolódott, illetve tágabb értelemben a közegészségügy, mentéstörténet, gyógyszerészettörténet, életmódtörténet, egészséges életmód is külön terítékre került.
Szükségesnek tartottam, hogy a tábor ideje alatt mindenképpen legyen tárlatvezetés, a kiállítások játékos feldolgozása, kellettek kézműves feladatok, kellett, hogy legyen ügyességi feladat, valamilyen versengés, jövős-menős elfoglaltság is, nehogy azt érezzék a gyerekek, hogy arról szólt az egy hét, hogy bent ültek egy zárt térben és iskolai jellegű programokon kellett részt venniük.
Voltak olyan feladatok, programok, amelyeket mindenképp végigcsináltunk, mert nagyon hasznosnak és szórakoztatónak tartottam (origamizás, saját készítésű fagyi joghurtból és gyümölcsből – egészséges táplálkozás; offer és amulett/breverl készítése – népi gyógyászat és az alkimisták; gipszfigurák festése és filckitűzők varrása – kardiológia időszaki kiállítás; fejtörők és rejtvények – anatómia és ált. orvostörténet; képrejtvény és alaprajzolvasás – életmódtörténet; pestisálarc készítése – járványtan és betegségek témakörben), de voltak olyan feladatok, amiket általában időhiány miatt nem tudtunk megcsinálni, mint a 16-17. századi színezők, kiállításokhoz kapcsolódó feladatlapok, kivágós-hajtogatós feladatok, stb.
Ezalatt az egy hét alatt nem mindennapi helyekre és helyszínekre juthattak el a gyerekek: bekukucskálhattak a restaurátor műhelybe, a titkos és elzárt múzeumi terekbe, az országos mentésirányító központba és különböző mentőautókba (OMSZ és Kresz Géza Mentőmúzeum), levéltári raktárakba és digitalizáló műhelyekbe (BFL), egy közel 100 éves palota egykori termeibe és szobáiba (Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár), stb. A kellő mozgást pedig biztosítottuk azzal, hogy minden nap elmentünk játszótérre, vagy megmásztuk a Várhegyet.

Szerencsére negatív élmény, rossz extrém eset nem esett meg velünk, csak sok-sok jó élmény. Egy apró momentumot említenék meg a sokból, mert ez olyan kedves volt: mikor megkérdezték tőlük a Magyar Nemzeti Galériában, hogy melyik múzeumban is táboroznak, az egyik 9 éves kisfiú (aki amúgy kissé koncentrációzavaros) azt válaszolta, hogy a Szívdobbanás Múzeumban (ez az időszaki kiállításunk címe)! Ez igazán jól esett! Mert a sok-sok modern és régi dizánj, műtárgy, technika mögött azért meglátta és megjegyezte a lényeget, holott neki az orvostörténelem még nehezen megközelíthető tudomány.
Egy fiúcska pedig azt írta a vendégkönyvbe, hogy „Annyit tanultam itt öt nap alatt, mint egész nyár alatt. Jó volt a tábor!"

A BTM előtt már szétesett a társaság és a fele átváltozott zombivá

Pihenő és külső folyadékpótlás

Arany Sas Patikamúzeum albarellói

Arany Sas Patikamúzeum albarellói

Gyártjuk a breverlt

Majdnem kész a breverl (amulett)
Csontváry vizsgálata a lehető legközelebbről

A Galériában hűsölünk és ismerkedünk a legnagyobbakkal

Öregségi szimulátor

Eszetlen csoportkép

2012. július 4., szerda

Valorizációs konferencia 2011

Véletlenül bukkantam rá erre az előadásomra, amit tavaly tartottam a Tempus valorizációs konferenciáján, ahol a Grundtvig Tanulási kapcsolatok (Grundtvig Learning Partnership) projektünk eredményeit mutattam be. Ez a projektünk Exploring Science as Culture through the European Science Museums címet viselte és két görög, illetve egy skót partnerrel futott. Felteszem a linket, ahol a ppt vetítésem képeit lehet élvezni.

2012. június 6., szerda

Pincétől a padlásig - Látogatás az Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárban

Ez itt most a reklám helye, mert a témában 100%-ig érintett vagyok.

Egy projekt kapcsán (TÁMOP 3.2.11 Életmódszertár) új oktatási-múzeumpedagógiai programokat kellett kidolgozni, én pedig ez alkalommal arra gondoltam, hogy immár ne csak a gyűjtőkör, a múzeumi gyűjtemények, a kapcsolódó tudományterületek határozzák meg, milyen foglalkozások kerülnek kidolgozásra, hanem az adott helyszínből kiindulva olyan épület-, hely-, társadalom és életmódtörténeti órák szülessenek, amelyek minden korosztály számára érdekesek, tudnak újat mondani, és akár személyes élményeivel maga a látogató is gazdagíthatja a saját látogatását.

Hivatalosan egyelőre még csak két korosztály számára tartottam meg ezeket a foglalkozásokat: alsósoknak és középiskolásoknak, de gyakorlatilag többször végigvezettem az épületen érdeklődő felnőtteket, kollégákat, ismerősöket is, tehát mondhatni több célcsoportot is érdekel az épület és az a mögöttes mondanivaló, amit ilyenkor elmesélek.

A címnek megfelelően tényleg bejárjuk az épületet pincétől a padlásig, s utunkat a társadalmi ranglétra is meghatározza.
Először az udvaron ismertetem meg a látogatókkal az épület rövid történetét, mert ott vehető ki leginkább a könyvtár és levéltár furcsa L alakja. Tulajdonképpen két külön épületről beszélünk, amelyek két külön telken néhány év eltérésével épültek fel 1925-27 között. Az építési engedélyt igen hamar megkapta az építtető, Kormos Ilona orfeumi színésznő, ami azzal magyarázható, hogy az I. világháború után a migrációjelentősen  megnövekedett, lakáshiány lépett fel, és az állam támogatással ösztönözte a bérlakások építőit. Így Kormos Ilonát is, aki először a bérlakásoknak szánt épületet építette meg - amely egyrészt ma is bérlakásokat tartalmaz, másrészt a Semmelweis Orvostörténeti Levéltárat, majd a saját kényelmére egy csodálatos palotát, amely ma a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárnak ad otthon.
Az épület külsejében nem tükrözi azt a pompát, amit belülről lát a látogató, főleg mert sajnálatos módon az utcai főhomlokzatot ezidáig nem volt alkalom és lehetőség renoválni. Pedig egy neobarokk palotáról van szó, amely az 1920-as években már kissé avíttnak mondható, inkább előkelősködő, mint divatos. Tervezője Gyenes Lajos volt, sok környékbeli villa építője, kivitelezője Robelly Aladár, aki több helyen is otthagyta névjegyét - R betűit - az épületben.

A földszintet járjuk be először, azt a részt, amely a gazdasági-kiszolgáló funkciókat foglalta magában: konyha, kamrák, portás szobája, a szakácsnő és a cselédlányok szobája. Ezek a helyiségek lehetőséget adnak arra, hogy az I. világháború utáni városi lakosság jelentős részét kitevő munkásság mindennapjait is megismerhessük egy kicsit. Természetesen dolgozni egy gyárban vagy szolgálni egy palotában más munkakörülményeket és más életminőséget is jelentett. De megtapasztalva a szűkös cselédszobákat kézzel foghatóvá válnak a majd' 100 éves társadalmi különbségek.
A pince és a garázs építészettörténeti szemmel nézve érdekes, hiszen a funkciók elosztása annyira ésszerű és egyértelmű, hogy sok mai építész, új építésű lakóházak tervezői mintát vehetnének innen. Igazán izgalmas egy-egy korabeli újítást felfedezni, úgy mint pl. a szerelőaknát a garázsban vagy az ételliftet a konyhában.

Ezután a nagypolgári, főúri elit szemszögéből nézve ismerjük meg a bejáratot, a lépcsőházat és az első emeletet, magát a reprezentatív szférát. Sokkal díszesebb belsőt látunk, növénymintás stukkókat, aranyozott kristály csillárokat és falikarokat, igényesen megmunkált kilincseket, márványborítást, nagy tereket, mind-mind a pompa és gazdagság bizonyítékául.
A látogatás úgy izgalmas, ha a korabeli épület alaprajzokkal megyünk végig, mivel így jobban beleéljük magunkat a korba. Egyedül a földszintnek nincs meg az alaprajza, ott mindig ki kell találniuk a látogatóknak a szobák és helyiségek funkcióit.
A bejárat melletti

2012. május 16., szerda

Új utakon a netgeneráció oktatásában - Tempus konferencia, 2012. május 10.

Fenti jeles eseményen előadást tartottam a Tanulás új formái és helyszínei c. műhely keretében. Alább mellékelem a rövid ismertetőt és a ppt előadásomat.

A múzeum mint az oktatás új helyszíne (IKT eszközök használata a múzeumban) - Czár Katalin, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest
Az előadás során megtudhatjuk, hogy a múzeumban hogyan történik (nem csak) a Z generációs múzeumi célcsoport igényeinek megismerése, érdeklődésének feltérképezése és ennek megfelelően új, a formális oktatást segítő programok kidolgozása. Hogyan valósul meg az IKT eszközök használata a múzeumban? Comenius és Grundtvig pályázatok nemzetközi tapasztalatai.

A ppt előadásom pedig itt található.